Műemlék épületek

Erdőgyarak Református Templom

Az erdőgyaraki református templom sokat vesztett esztétikai jellemzőiből, amikor egyre több helyen kezdtek el az épület falai nedvesedni. Amellett, hogy…

Kétágú Református templom, Kolozsvár

A kolozsvári Kétágú templom is szembesült a régi épületek betegségével: a kapilláris nedvesedés több helyen is utat tört magának, aminek…

Marosugrai Református Egyházközség

A Marosugrai Református Templom évek óta harcolt eredménytelenül a kapilláris nedvesedéssel szemben. Próbálkoztak már vízelvezető drénezéssel, kavicságy telepítésével, szellőzőnyílások kialakításával,…

Siménfalvi Református Templom

A Siménfalvi Református Templom már évtizedek óta a kapilláris nedvesedés ártó hatásainak volt kitéve. A helyzetet csak rontotta a 2005-ös…

Kézdivásárhelyi minorita kolostor

A Kézdivásárhelyi minorita kolostor jelentős felújítási munkálaton esett át, amin sajnálatos módon nem fordítottak nagy figyelmet a kapilláris nedvesedés megszüntetésére….

Kolozsvári Zsidó Hitközösség

A Kolozsvári Zsidó Hitközség épületében a falak nedvesedése a zsinagóga pincéjében volt igazán hangsúlyos. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy gyakorlatilag…

A Szentháromság Római Katolikus Templom, Nagyszeben

A Szentháromság Római Katolikus Plébániatemplom Nagyszebenben, egy műemléképület és spirituális elcsendesedési hely, évek óta küzdött a kapilláris nedvességproblémákkal. Ez érintette…

Máriaffy-kastély, Marosszentgyörgy

Projekt/ épület neve: Máriaffy-kastély Épület típusa: műemlék Helyszín: Marosszentgyörgy Szerelés éve: 2021 A marosszentgyörgyi Máriaffy-kastélyon a lehető legrosszabbkor jelentkezett a…

Daniel-kastély, Olasztelek

Projekt/ épület neve: Daniel-kastély  Épület típusa: műemlék Helyszín: Olasztelek  Szerelés éve: 2021 Olaszteleken található a nagyon szép és impozáns, reneszánsz…

Rhédey-palota, Kolozsvár

Projekt/ épület neve: Rhédey-palota Épület típusa: műemlék Helyszín: Kolozsvár Szerelés éve: 2019 A Rhédey-palota Kolozsvár Fő terén található. Nagyon sokáig…